T–34–85 közepes harckocsi

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején a magyar és a szovjet haderőben egyaránt a legnagyobb számban alkalmazott harckocsi a T–34–85 típus volt. A T–34 közepes harckocsi fejlesztését még az 1930-as években kezdték meg a Szovjetunióban, a harkovi gépgyárban. Néhány sikertelenebb prototípus után az első T–34–76 szériát 1940-ben rendszeresítették, ezt még 76 mm-es löveggel látták el. Az új, modernizált, hatékony T–34–85 páncélos vált a háború utáni keleti blokk, majd a Varsói Szerződés országainak standard közepes harckocsijává. Egyes országokban, katonai konfliktusokban mind a mai napig felbukkan.

A Magyar Néphadseregben rendszeresített T–34–85 közepes páncélos az 1948 M harckocsi nevet kapta. Fő fegyverzete a 85 mm űrméretű, L/53 űrmérethosszú 1941 M harckocsiágyú. A löveg érdekessége, hogy a szovjet hadiipar lőszerre vonatkozó elveit szem előtt tartva a harckocsiágyú-lőszer csereszabatos a szovjet oldalon akkor már rendszeresített, vontatott D–44 85 mm-es hadosztályágyúéval. A standard lőszer alkalmazása nagyban megkönnyítette a lőszerutánpótlás hadiipari és logisztikai hátterét.

A harckocsiágyúval párhuzamosítva és a homlokpáncélba beépítve alkalmazták a két 7,62 mm-es DT géppuskát. A harckocsi páncéltestében és tornyában foglal helyet a négyfős kezelőállomány (parancsnok, toronylövész, vezető, töltőkezelő). Itt helyezték el a lőszert, illetve a figyelő- és híradóeszközöket is. A harckocsit belső kommunikációhoz fedélzeti távbeszélővel, a híradáshoz R–9 rádióállomással szerelték fel, amelynek hatótávolsága 18–25 km.

A magyar páncéloscsapatok az 1948-as szovjet fegyverszállítások során kapták meg az első szovjet gyártású, használt állapotú T–34–85 közepes harckocsikat, s ezzel a 31 darabbal egy zászlóaljat tudtak felszerelni. Ezeket rövidesen újabb kettő követte: az 1949-ben és az 1950-ben aláírt szerződések szerint előbb további 105, majd újabb 205 db érkezett a harcjárműből, amit 1954-ben további 110 példány egészített ki. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején összesen 451 T–34–85 harckocsi állt hadrendben a Magyar Néphadseregben.

A T–34–85 közepes harckocsi néhány évvel a második világháború után még viszonylag korszerűnek számított, bár az 1950-es évek közepén már új fejlesztések készültek a szovjet hadiüzemekben. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején mindkét fél részéről bevetésre került a típus szenvedte el a legnagyobb veszteségeket szovjet oldalon a felkelőkkel vívott harcokban: bizonyítottan 22 db szovjet T–34–85 harckocsi semmisült meg, de a magyar oldal is számos példányt veszített.

Műszaki adatok:

Hossza: 7,5 m

Szélessége: 3 m

Magassága: 2,45 m

Tömege: 32 t

Kezelőszemélyzet: 4 fő (parancsnok, toronylövész, vezető, töltőkezelő)

Fegyverzet:

- 85 mm-es (L/53) D–5T, később ZiSz–Sz–53 harckocsiágyú (60 db lőszer)

- 2 db 1928/44M 7,62 mm-es Gyegtyarjov (DTM) géppuska (egyik párhuzamosított)

Páncélzat: 20–90 mm

Motor: 38 880 cm³-es, 12 hengeres, V–2–34 típusú dízelmotor

Teljesítmény: 500 LE (370 kW)

Felfüggesztés: Christie-rendszerű

Üzemanyag: 580 l, kiegészítő tartályokkal: kb. 850 l

Hatótávolság: max. 300 km, kiegészítő tartályokkal max. 500 km

Maximális sebesség: 53 km/ó