A szovjet Mikojan–Gurjevics tervezőiroda a MiG–15 1949-es rendszerbeállításakor már meg is kezdte az azt majdan felváltó típus fejlesztését, amely tulajdonképpen az elődtípus továbbfejlesztése. A megszülető MiG–17 külsőre csaknem megegyezik a korábbi típussal a külső változtatások elsősorban a szárnyfelületek kialakításában nyilvánultak meg (kettős nyilazás, áramlásterelő lapok). A gép ugyanazt a Klimov VK–1 hajtóművet kapta mint korábban a MiG–15, de készült utánégetős változata is, amely az F betűjelet kapta, ez megjelent a repülőgép típusnevében is: MiG–17F. Az új repülőgépet már radarrendszerrel is fel lehetett szerelni (MiG–17P), és természetesen készültek mindkét képességgel rendelkező példányok is (MiG–17PF). A magyar légierőben 1955 elejétől kezdődtek meg a MiG–17F és a MiG–17PF típusok rendszeresítésének előkészületei. 1956 közepére a Magyar Néphadsereg légiereje 20, illetve 12 ilyen vadászgéppel rendelkezett. Az őszi események idején mindkét fél légierejében megtalálható volt mindegyik altípus, bevetéseik elsősorban szovjet részről történtek, felderítő illetve erődemonstrációs céllal, de akadt példa fegyverhasználatra is. November 7-én a Dunapentelénél ellenállást kifejtő magyar légvédelmi ütegek elleni összehangolt támadásban 8 szovjet MiG–17 vadászgép is részt vett.
Műszaki adatok:
Hossz: 11,26 m
Szárnyfesztáv: 9,63 m
Magasság: 3,8 m
Szárnyfelület: 22,6 m2
Üres tömeg: 3,9 t
Max. felszállótömeg: 6,1 t
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet:
- 1 db 1946 M 37 mm-es N–37D gépágyú (40 db lőszer)
- 2 db 1950 M 23 mm-es NR–23 gépágyú (80–80 db lőszer)
Hajtómű: Klimov VK–1F sugárhajtású gázturbina
Tolóerő: 22,5 kN, utánégetővel: 33,8 kN
Max. sebesség: 1145 km/ó
Utazósebesség: 830 km/ó
Hatósugár: 1980 km (póttartályokkal)
Max. repülési magasság: 16 600 m
Emelkedőképesség: 50 m/s
