Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van. (Illyés Gyula)

1917 – 1958

Hivatásos katonatiszt, honvédelmi miniszter, az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozata

Eperjesen született értelmiségi családban 1917. szeptember 4-én. Édesapja az eperjesi evangélikus jogakadémia tanára, majd az eperjesi kollégium igazgatója volt. Érettségi után négy félévet hallgatott Prágában, a Károly Egyetem Orvostudományi Karán. Diákként németellenes megmozdulásokban vett részt. Előbb Kassára, majd Budapestre költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, amelyeket kénytelen volt megszakítani.

A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. A magyar királyi 1. honvéd gépkocsizó zászlóaljnál vett részt karpaszományos kiképzésen. 1940-től a Ludovika Akadémia növendéke volt. Az Akadémia befejezését követően 1942-ben hadnaggyá avatták, majd Kassára helyezték, a 2. honvéd páncélos felderítő zászlóaljhoz. 1944 áprilisában a keleti frontra vezényelték, ahol május 2-án megsebesült és fogságba esett. 1944 júniusában önként jelentkezett a németek elleni harcra. A partizán kiképzést követően, 1944 szeptemberétől a szovjet csapatok érkezéséig Erdélyben vetették be egységét.

1945. januárjától az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmére Debrecenben megalakított őrzászlóalj, majd a kormány Budapestre költözését követően a HM törzsszázad parancsnokaként szolgált. 1946 és 1948 között az újjászervezett Határőrségnél teljesített szolgálatot zászlóalj parancsnoki beosztásba. 1948-ban a Testőrség parancsnoka, majd a szegedi kerületi parancsnokság törzsfőnöke volt. 1949 nyarától a Honvédelmi Minisztérium Páncélos Szemlélőség Hadműveleti Osztálya vezetője, majd a magasabb parancsnoki tanfolyamon elvégzése után 1952-ig a XI. gépesített hadtest törzsfőnöke. Ezután a Vezérkar alárendeltségébe tartozó Szabályzatszerkesztő Csoport főnökévé nevezték ki, emellett 1954-től a bányamunkára vezényelt alakulatok parancsnoki tisztségét is betöltötte 1956. október 31-ig.

1945 augusztusában feleségül vette Pausz Máriát, akivel három gyermekük született. Válásukat követően, 1954 májusában házasságot kötött Gyenes Judith-tal, aki 2019 decemberi haláláig ápolta kivégzett férje emlékezetét.

Az 1956-os forradalom idején Maléter Pál ezredes október 24-én délben vette át a Honvédelmi Minisztériumban a főügyeleti szolgálatot. Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és a Tüzér Tiszti Iskola egy századával egy egységének megsegítésére indult a Kilián laktanyába. A laktanyához azonban csak Maléter harckocsija érkezett meg, ezért elöljárói engedéllyel tűzszünet kötött a környék felkelő csoportjaival.

A tűzszünet lejárta után, október 27-én és 28-án szintén felsőbb utasításra harc nélkül ellenőrzése alá vonta a laktanyát két oldalról közrefogó épületszárnyakat.

Október 28-án délután, értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, jelentette a Honvédelmi Minisztériumba, hogy a kormány intézkedése szerint tárgyalásokat kezd a felkelőkkel.  Részt vett tehát a fegyverletételi tárgyalásokon a Corvin közben, ahol javaslataival hozzájárult a feltételnélküli fegyverletétel megtagadásához.

Október 30-án Nagy Imre hívására a Parlamentbe ment, ahol részt vett a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon, majd a következő napon a Kilián laktanyában megtartott értekezleten tárgyalt a Nemzetőrség megszervezéséről. Október 31-én a honvédelmi miniszter első helyettesévé, november 3-án vezérőrnagyi rangban miniszterré nevezték ki. November 1-től Nagy Imre utasítására megkezdte a szovjet csapatok kivonásáról folytatott tárgyalások előkészítését.

1956. november 3-án éjszaka Tökölön a szovjetek a magyar küldöttség többi tagjával együtt letartóztatták és 1957 január végéig fogva tartották. A magyar hatóságoknak történt átadását követően a "Nagy Imre és társai" perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. június 15-én halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül, és június 16-án kivégezték. 1989-ben a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában került végső nyughelyére.

 

Felhasznált irodalom

Horváth Miklós: Maléter Pál. Argumentum, Budapest, 2002.

Magyar Életrajzi Lexikon. Szerk. Kenyeres Ágnes. Arcanum, Budapest, 2001.

1956-os Ki Kicsoda. MTI, Budapest, 2006.