(1930-1957)
Az 1956-os forradalom résztvevője, a megtorlás halálos áldozata
1944-ben a soproni katonai reáliskola növendéke volt, amikor apjával együtt Ausztria felé elhagyta az országot, de a következő évben hazatértek. Jogi egyetemre nem vették fel, közgazdaságtant tanult esti tagozaton, adminisztratív munkakörökben, bányászként, sportolóként, honvédségi polgári alkalmazottként is dolgozott a forradalom előtt. 1956. október 23-án részt vett a rádió előtti tüntetésen, az egyik küldöttség tagjaként bejutott az épületbe is. Az Üllői úton részt vett a bevonuló szovjet csapatok elleni harcokban. Október 25-én csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, akik rövidesen vezetőjüknek tekintették. Fölvette a kapcsolatot a Práter utcai csoporttal, tárgyalt a pártközpontban és a Honvédelmi Minisztériumban a fegyverletétel feltételeiről. Október 28-án Nagy Imre is fogadta. Október végén és november elején a nemzetőrség megalakításáról tartott több tárgyaláson is részt vett. November első napjaiban leváltották parancsnoki tisztségéből, majd 3-án beválasztották a nemzetőr ezredek szervezésére létrehozott bizottságba. November 4-én bekapcsolódott a szovjet csapatokkal folytatott harcokba, de corvinista társai árulónak vélték és letartóztatták. Sikerült megszöknie, miközben a Kilián laktanya felé kísérték. November 10-éig otthon bujkált, majd fegyverét megtartva szülei alsógödi házába ment. 1957 februárjában a vádak szerint illegális párt alapításába kezdett és röpcédulákat készített. 1957. március 12-én tartóztatták le. 1957. augusztus 22-én a Pest Megyei Bíróság Major népbírósági tanácsa szervezkedés vezetésének vádjával első fokon halálra ítélte, amelyet a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa 1957. december 27-én jogerőre emelt. 1957. december 30-án kivégezték.
