Második világháborús konstrukciójú szovjet önjáró löveg. Az ISzU–122 rohamlöveget 1943-ban rendszeresítették a szovjet hadseregben, nagyobbik testvérével, az ISzU–152 rohamlöveggel együtt, és különböző altípusaiból összesen több mint 2400 példányt gyártottak. A két harcjármű fejlesztése is közös volt. Az orosz mérnökök egyforma harckocsialvázra tervezték mind a 122 mm-es löveggel felszerelt, mind pedig a 152 mm-es löveggel ellátott változatot. Az alvázba egy 12 hengeres, 520 lóerős (382 kW) dízelüzemű motort építettek, amely a 46 tonnás páncéltesttel 37 km/óra sebességre volt képes, hatótávolságát 220 kilométerben határozták meg. Nemcsak az alváz volt ugyanolyan a két rohamlöveg esetében, hanem a küzdőteret és a löveget magában foglaló torony is megegyezett. Oldalt 90 mm-es, a lövegcső környékét fedő pajzs
Az igazi klasszikus rohamlöveg az ISzU–122 képében jelent meg a Magyar Néphadsereg fegyverzetében. A megfelelő páncélvédettségű és tűzerejű rohamlöveg méltó ellenfele volt a közepes harckocsiknak, és megfelelő tűztámogatást tudott nyújtani a gyalogság és a páncéloscsapatok számára. A típusból a magyar haderő 32 példánnyal rendelkezett 1956 októberében, a forradalmi eseményekben azonban alig vettek részt.
Műszaki adatok:
Hossza: 9,85 m
Szélessége: 3,07 m
Magassága: 2,48 m
Tömege: 45,5 t
Kezelőszemélyzet: 4–5 fő
Fegyverzet:
- 122 mm-es D–25Sz ágyú (28 db lőszer)
- 1938/46 M 12,7 mm-es DSKMT nehézgéppuska (250 db lőszer)
Páncélzat: 60–120 mm
Motor: 12 hengeres, négyütemű V–2IS típusú dízelmotor
Teljesítmény: 520 LE (382 kW)
Felfüggesztés: torziós rugós
Üzemanyag: 820 l
Hatótávolság: max. 220 km
Maximális sebesség:
- műúton: 37 km/ó
- terepen: 19 km/ó
