Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a gyárakban és üzemekben a munkások önszerveződő testületei, amelyek a fegyveres harc leverése után a politikai küzdelem legfontosabb forradalompárti szereplőjévé léptek elő.
Az október 24-től egyre több gyárban megalakuló szervezetek az üzemek irányítása mellett politikai tárgyalásokon, majd a szovjetellenes harcokban is részt vettek. November 14-én több területi és üzemi munkástanács küldöttei az újpesti Egyesült Izzóban Rácz Sándor és Bali Sándor vezetésével megalakították az országos hatáskörű Nagy-Budapesti Központi Munkástanácsot. Az Országos Munkástanács létrehozását szovjet páncélosok segítségével sikerült ugyan megakadályozni, de a munkástanácsok tevékenysége önmagában aláásta a Kádár-kormány legitimációját.
A munkástanácsok és a kormány küzdelme november végére – december elejére egyre élesebbé vált. A Központi Munkástanács november 21-22-ére általános sztrájkot hirdetett, majd felhívására 23-án egy órán át leállt a közlekedés és elnéptelenedtek az utcák Budapesten. A hatalom Salgótarjánban a munkástanácsi vezetők letartóztatása ellen demonstráló tömegbe lövetett, a sortűz következtében mintegy félszázan vesztették életüket. A Központi Munkástanács ezután december 11-12-ére országos sztrájkot hirdetett, amelynek megakadályozása érdekében 11-én letartóztatták a parlamenti tárgyalásra érkező Rácz Sándor és Bali Sándor, majd később a többi munkástanács vezetőt is.
Ezután a kormány Nagy-Budapesti Munkástanács sztrájkfelhívásával többször szembehelyezkedő Csepel Művek Központi Munkástananácsának vezetőivel tárgyalt, ám ők is tiltakoztak a munkásvezetők korábbi letartóztatása ellen, majd – megakadályozva, hogy a hatalom saját céljára használja a csepeli munkástanácsot – lemondtak tisztségükről. A lemondás hírére a Csepel Művek dolgozói sztrájkolni, majd tüntetni kezdtek. Erre válaszul dördült el 1957. január 11-én a forradalom időszakának utolsó, halálos áldozatot is követelő sortüze Csepelen. Január 11-12-én a csepeli munkástanácsi vezetők letartóztatása, és a rögtönbíráskodás szabályainak január 15-i kihirdetése után (amely halálbüntetést helyezett kilátásba a nagyobb üzemekben sztrájkot kezdeményezők számára) már nem jelentettek komoly veszélyt a hatalomra a munkástanácsok, amelyeket egy 1957. november 17-én kiadott törvényerejű rendelettel meg is szüntetett.