Második világháborús konstrukciójú, jóllehet már csak a hidegháború forró konfliktusaiban bevetésre került szovjet páncéltörő ágyú. Az 1942 M 76,2 mm-es hadosztályágyú leváltására tervezték, a fejlesztési munkák 1943-ban kezdődtek, a szovjet Vörös Hadsereg 1945-ben rendszeresítette. A löveg a T–34–85 harckocsi L/53 űrmérethosszú 1941 M harckocsiágyújának többszöri módosításából született, lőszerei is megegyeztek a páncélosban használtakkal. Több mint 10 ezer példány készült belőle, szinte az összes Varsói Szerződés tagállam rendszeresítette. A Lengyel Népköztársaság saját fejlesztésű és gyártású típust is hadrendbe állított, amelyből a keleti blokk hadseregei is bevásároltak.
A Magyar Néphadsereg az 1958-tól induló fegyverzeti korszerűsítés keretein belül szerzett be D–44-es hadosztályágyúkat, épp a fent említett lengyel forrásból, amiket a gépkocsizó lövészhadosztályok tüzérezredeinél rendszeresítettek. Magyar részről azonban már ezt megelőzően is szerephez jutott a löveg az 1956 őszi budapesti események során, miután a felkelők több példányt zsákmányoltak a szovjet csapatoktól. A Corvin köz parancsnoka, Pongrátz Gergely visszaemlékezései szerint egy ilyen ágyút és lőszereit zsákmányoltak az általuk megtámadott szovjet katonai konvojból. Az ágyúval azután a Corvin közi felkelők több alkalommal is harcképtelenné tettek szovjet harckocsikat. Leírása szerint ugyan csak repeszgránáttal rendelkeztek, de 100 méteres lőtávolságon belül még azzal is sikeresek voltak, többnyire a lánctalp lövésével, amely a harckocsit megállásra kényszerítette. Városharcban pedig egy mozgásképtelen harckocsi szabad prédája volt a felkelőknek.
Harcászattechnikai adatok:
Hosszúság 8,34 m
Szélesség 1,78 m
Magasság: 1,42 m
Tömeg: 1725 kg
Űrméret: 85 mm
Űrmérethossz: L/55
Csőhossz: 4,7 m
Emelkedési szög: –7° / +35°
Oldalirányzás: 54°
Hátrasiklás: hidro-pneumatikus
Lövedék kezdősebessége: 895 m/s
Lőtávolság: 15 650 m (repeszgránáttal)
Páncélátütő képesség (90° becsapódási szögnél):
- 1000 m: 100 mm
- 500 m: 160 mm
Kezelők száma: 8 fő
Tűzgyorsaság: 9 lövés/perc