1945-ben született Rákosszentmihályon, leánykori neve Balogh Ágnes. 1956-ban általános iskolai tanuló volt. Édesapját az 1956-os tevékenysége miatt fegyveres szervezkedésért előbb halálra, másodfokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, csak 1971-ben szabadult. Múltja miatt elhelyezkedni azután sem tudott, csak alkalmi munkát végezhetett. Emiatt leánya a szocialista rendszerben mindvégig hátrányos helyzetű volt. 1969-ben ment férjhez, két felnőtt gyermeke és három unokája van. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjasként, a Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánián tart felnőtt hittant. „Édesapám elítélése után engem és húgomat kizártak az általános iskolából, édesanyámat pedig elbocsátották a munkahelyéről. Májusig nem járhattam az iskolába, végül az igazgatóhelyettes külön kérésére visszavettek. Az általános iskola elvégzése után mint osztályidegent, sehová sem vettek fel továbbtanulni. Egy éves kihagyás után egyházi gimnáziumban sikerült tanulmányaimat folytatni. 1964-ben érettségiztem a Patrona Hungariae-ban. Pedagógus szerettem volna lenni, egyetemre jelentkeztem. Hat éven keresztül jelentkeztem, de nem vettek fel, pedig a felvételiken a maximális pontszámot teljesítettem. Végül közölték az okot: erkölcsi szempontból nem vagyok kívánatos személy a magyar felsőoktatásban. Az indokot tudomásul vettem. Az egészségügyben több éves munka és tanulás után főiskolai képesítést szereztem, és mint laboratóriumi asszisztens több egészségügyi intézetben is dolgoztam.” „1990-ben édesapámat rehabilitálták, több kitüntetést is kapott. 1990-től 1993-ig (haláláig) a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, rehabilitációs ügyekkel foglalkozott. Posztumusz vezérőrnagyi rendfokozatot kapott (Korábban századosként a Rajk-perben meghurcolták, három év börtönre ítélték.) 1990-től régi vágyam teljesült – taníthattam. Főállású hitoktatónak alkalmaztak. Mellette végeztem a Pázmány Péter Katolikus egyetemet. 1995-ben szereztem hittanári egyetemi diplomát. 2005-ben mentem nyugdíjba a Néri Szent Fülöp katolikus iskolából. Annyi megpróbáltatás és nélkülözés után a családom és a hittanári ténykedésem adja minden örömömet és a lelki megnyugvást.”
