1926-ban született Budapesten. Édesapja az I. számú Sebészeti Klinika portása volt. Hatan voltak testvérek. A gimnáziumi érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakát végezte el. 1950-től Budapesten a Honvéd Színházban dolgozott, majd egy év múlva Győrbe átkerülve több szerepet is eljátszott. 1956 márciusában Jászai Díjra terjesztették fel. Az 1956-os hazafias magatartásáért és kijelentéseiért két év börtönre ítélték, amelyből tíz hónapot le is töltött. A forradalom után mellőzték és a későbbiekben csak kisebb szerepeket kapott. 1977-től intenzív történelmi kutatásokat folytat, sokat publikál. Budapesten él, 1983 óta nyugdíjasként. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. „1957. január 14-én a társulati ülésen felszólaltam és a szovjet beavatkozást imperialista külső támadásnak neveztem. A későbbiekben ezért a kijelentésért letartóztattak és először 2 évre, majd jogerősen 10 hónapra ítéltek, amelyet le is ültem a Győri Megyei Börtönben. A büntetésemhez az is hozzájárult, hogy férjemmel és Földes Gábor főrendező édesapjával felmentünk Major Tamáshoz, Gábor életéért könyörögve. Kértük, hogy járjon közbe Kádárnál a halálos ítélet megváltoztatásáért. Major szerint Kádár meg is ígérte, de Földes Gábort mégis felakasztották. Kiszabadulásom után 25 éven át, nyugdíjazásomig nem engedtek vissza a pályámra, helyettesítések, beugrások, vidéki haknik, apró film- szerepek, egy-egy kisebb rádió-TV szerep jutott csak nekem. Néhány évvel ezelőtt tudtam meg egy akkor megjelent könyvből, hogy a rádióban évekig lista volt azokról a személyekről, akiket nem volt szabad szerepeltetni. Az én nevem is ott volt.” „1977 óta amatőr történelem-kutató lettem. Több levéltárba és könyvtárba is eljutottam, leginkább az 1848-as időszak érdekel. […] 1990 óta politizálok, több tüntetés szervezése és cikkeim miatt néhány perrel kellett szembe néznem. Az elmúlt rendszer egy-egy »eltitkolt bűnét« igyekeztem napvilágra hozni, ezzel is segítettem a történelmi igazságot bemutatni. Terveim között szerepel a Kossuth téri sortűz tényeinek feltárása. Az elmúlt 16 évben nagyon sok cikket is írtam. Mindegyik írásomat a hazám és a népem iránti szeretet hatja át.”