1928-ban született Budapesten. A forradalom előtt orvos volt, majd 1956. október 23-tól a Péterfy utcai kórházban látta el a sebesülteket, később részt vett az ott működő titkos nyomda tevékenységében. Ezért 1956 decemberében letartóztatták, a bíróság első fokon egy, másodfokon három év börtönre ítélte. 1961-ben szabadult. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas. „…a Bem-szobor megkoszorúzása után átmentünk a Parlament elé. Vártuk, hogy Nagy Imre beszélni fog. Én azonban elmentem, mert a Petőfi-kör orvosi frakciója tartott ülést az ELTE Múzeum körúti részlegében. Nagyon megrázó beszámolókat hallottam arról, hogy mit csináltak emberekkel a Rajk-per alatt és után. Odahallatszottak azután a lövések a Rádiótól.” „Beszaladtam a Péterfy Sándor utcai kórházba, mert az volt aznap a baleseti ügyeletes. Nem gondoltam, hogy ekkora dolog lesz belőle, de ha lövöldöznek az utcán, akkor abból a baleseti sebészetre biztosan jutnak sérültek. […] Azért szaladtam be a kórházba, mert az emberben benne volt '56-ban ez a spontán segítőkészség. A parasztok szekérszámra hozták föl ingyen az élelmet a kórháznak. Teljesen önként. Nem kértük. Csak gondolták, hogy ellátási nehézségeink vannak. Valahogy benne volt a levegőben, az emberekben, hogy itt most valami történni fog, és nekem benne kell lennem, és segítenem kell. Én három napig le sem feküdtem a kórházban. Hozták a sebesülteket. Belgyógyászra szükség volt a vérátömlesztésekhez, a felügyelethez. A mi belosztályunkon a nyolc orvosból csak három volt bent. […] Az adjunktusom volt bent, és még egy kolléganő. Ők ketten kimentek Nyugatra, engem lecsuktak. Persze nem csak azért csuktak le. A kórházban volt egy sokszorosító készülék, amivel az Igazság című lapot nyomták, illetve a bukás után ezt a lapot Élünk címmel Obersovszky, meg Gál Jóska – a későbbi férjem – sokszorosították tovább. Az az igazság, hogy rá lehetett fogni a kórházra, hogy a felkelők központja. Én is tudtam róla, hogy a pincében felkelők vannak, hogy ott lapot készítenek.”
